Meg is történhetne

Ki tudná előre megmondani, hogy milyen zegzugos, kifürkészhetetlen utakon jár a sorsa, ahogy végig halad élete napjain? Nagyjából egyvalaki, de őt még senki sem látta.
Így gondolom én is, főleg ha eszembe idézem az első igazi napot életemben, amikor valami új érzés szállt meg. Pedig teljesen átlagos helyzet volt.
Timi, a munkatársnőm egy volt a sok közül. Fiatal, éretlen, szinte még gyerek. Akkor végzett a szakközépben, és egy éve dolgozott a cégnél, én meg csak néhány hónapja kezdtem. Néha beszólt nekem, ha bénáztam valamivel, néha én osztottam. Röhögtünk rajta, aztán egyszer eljött az a nap.
A cég nagyobbik része egy közös rendezvényre utazott, közösen, autóbusszal, míg az otthon maradt különítmény tartotta a frontot. Már hazafelé tartottunk, amikor üzenetet kellett váltani Timivel, de a téma már a feledés homályába vész, ahogyan az is, ki küldte az első sms-t. De az biztos, elég gyorsan eltértünk a munkától…
- Milyen a buli? – kérdezte Timi
- Hát, nem volt nagy szám… Eljöhettél volna – válaszoltam.
- Én, mit keresnék én ott?
- Miért? Zsolt annyira vár haza? Itt legalább kaptál volna egy kis innivalót…
- Nem. De nem is iszom, attól elvesztem a fejem.
Na, ez már magas labda volt, még nekem is…
- Velem elveszítheted! Vigyázok rá!
- Őrködnél fölöttem?
- Visszaélnék a helyzettel.
- Mennyire?
- Megismernénk egymást.
- Ööööö… Hogyan is?
Félve írtam le:
- Szeretnélek érezni! Egyszer! Úgy!
Vártam, hogy jön a  villámcsapás, botrányos kifakadás, de helyette egyre kedvesebb üzeneteket kaptam, terelve ugyan a témát, de növekvő őszinteségfaktorral.
Itt kezdődött el minden. Nem voltam nőcsábász, hiányzik hozzá az alkatom, a dumám és a magabiztosságom. De itt, ezzel a csitrivel valahogy minden olyan könnyen ment, de könnyen lehet, hogy a néhány korsó sör segített abban, hogy ilyent mondjak a lánynak, akiről a mai napig nem tudom, hogy mi fogott meg benne…