Mit mondhat az ember egy fél életnyi tapasztalattal a háta mögött, amikor egy több éves munkahelyi kapcsolatról derül ki, hogy élete legjobb pillanatait tudja átélni vele?
Mást nem nagyon tehet, mint bevallja, mattot kapott, és újra értékeli eddigi tapasztalatait.
Nekem Anna jelentette ezt a mattot. Pedig sejthettem volna, hogy ez lesz a vége, hiszen, amikor először láttam, már megmozdult valami a lelkemben. Valahogy más volt, mint a többi lány.
Ez bizonyos szempontból egyszerű lenne, mert annyi idióta, önelégült és átlagon aluli lány volt ott, aki meg esetleg lett volna, az meg agyilag küszködött kihívásokkal… De ez most lényegtelen!
Anna megjelent, én éreztem valamit, erre első beszélgetésünkkor (a reggeli kávénál) megkaptam azt az övön aluli ütést, amit senkinek sem ajánlok… Tudod, amikor a második mondat valahogy így hangzik: Most volt az esküvőm… Nabasz!
És ezzel hosszú időre el is dőlt, hogy semmi sem lehet. Ő szerelmes, feleség, gyereket akarnak, aztán várnak is. Én meg tiszteletben tartom ezt, még ha érezni is lehet, hogy valami nagyon együtt mozog közöttünk. A gondolatok, a megérzések, amire a tudomány csak a vállát tudja emelgetni…
Évekig nem történt semmi.
Egyszer voltunk bowlingozni, meg néhányszor meglátogattam, úgy félévente egyszer, de akkor már külön élt a férjétől. Ezek viszont abszolút baráti látogatások voltak. Semmi több…
Közben meg játszottuk egymásnak a lelki szemetesládát, amibe bátran bele lehet dobálni mindent, ami fáj, amivel egyre jobban megismertük a másikat.
Nekem is akkor ment tönkre a kapcsolatom egy lánnyal. Én szerelmes voltam belé, ő meg szeretett. Szerette, hogy ott vagyok és nincs egyedül a fiával. Életem egyik legrosszabb konfigurációja volt, főleg a végén rádöbbenni, hogy ez a helyzet, és semmi esélyem…
Anna meg tudott mindenről, mert csak neki tudtam elmesélni mindent, ami a lelkemet nyomta, és próbált segíteni. Akkor is szurkolt nekem, amikor elkezdtem társkeresőn ismerkedni, és ő is próbálkozott. Aztán jöttek az idióták, és egymással röhögtünk a saját kínunkon.
Végül jött egy lány, aki feltette a kérdést. Miért nem Annával jöttem össze? És ez olyan volt, mint egy víziakna. Szépen alámerült, aztán robbant.
Aztán minden úgy begyorsult. A beszélgetések elkezdtek egyre mélyebbek és személyesebbek lenni.
A vízválasztó egyik este történt. Fájt a háta, és megmasszíroztam. Néztem, ahogy leveszi a pólóját, és lefekszik, én meg kikapcsoltam a melltartóját, és kicsit lejjebb húztam a nadrágját, nehogy összekenje a krém, amivel mindjárt bekenem a hátát.
Ő csak feküdt és jöttek a sóhajok, ahogy szépen végig masszíroztam a gerince mellett, a csípőjétől a nyakáig, aztán a vállait, nyakát…
Majd megkérdeztem, hogy kér-e lábmasszást is. Persze, hogy kért… Jól tudok masszírozni.
Lehúztam a nadrágját és ott feküdt egy szál tangában, én meg nem tudtam levenni a szememet az ágyékáról. A combjainál egyre erőteljesebben sóhajtozott, főleg, amikor a kezem véletlenül hozzáért a bugyihoz. Először csak véletlenül, de a sóhajok után már picit szándékosan is. Aztán ahogy a combok és a vádli készen lett, úgy a kezem finoman átsiklott a tangához és elkezdtem simogatni. Vártam, hogy mikor parancsol álljt, és küld el a fenébe, de nem ez történt. Helyette éreztem, ahogy átázik a bugyija és egyre kéjesebben mozgatja finoman a csípőjét. A kezem meg önkéntelenül is bekerült a bugyi alá és úgy simogattam.
Olyan halkan mondta, hogy alig értettem, hogy „Én is akarom!”
Itt már tudtam, hogy minden gát átszakadt, a folyó elönti a síkságot és mindent elsöpör, amit a józan ész idáig épített! De abban a pillanatban egyikünk sem gondolta, hogy a barátság ezzel összeférhet-e, egyáltalán van-e értelme barátnak maradni…!?
Olyan lassan és finoman történt minden, most is látom minden mozzanatát. Bennem volt a félsz, hogy vajon jó vagyok-e? Vajon elég vagyok-e?
Hason feküdt, picit terpesztett lábbal, ahogy masszíroztam a combját, és ugyanígy feküdt vissza, miután lehúztam a tangát róla. Olyan gyönyörű a feneke, percekig simogattam és gyönyörködtem benne. Aztán levetkőztem, olyan csendben és gyorsan, ahogy csak tudtam, elővettem egy gumit és felöltöztem, miközben ő a hátára fordult, és nézett, ahogy meztelenül készülök arra, amire egy napja még gondolni sem mertünk, amire ő már nagyon-nagyon régen vágyott…
Alig hallhatóan nyögött fel kéjesen, ahogy kedvesen, de határozottan irányítottam magam a lába között és magamévá tettem. Fantasztikus érzés volt tapasztalni, milyen nedves és érzéki, mennyire vágyta már, hogy ez megtörténjen vele. Tudom, mert mondta, hogy már időtlen idők óta nem volt senkivel, legutoljára a férjével, valamikor úgy két éve. És én lehetek ez! Jóleső, megnyugtató érzés fogott el, ami után olyan könnyen ment minden.
Éreztem a kéjt a csípőjében, a szíve minden dobbanását, és perceken belül hallhattam azt a hallhatatlan sóhajt, ami jelezte, ő már a csúcsok csúcsán van, és szinte öntudatlanul éri el a végtelen távolt, a napfényt és a égboltot.
Picit megálltam, hogy e másodpercek minden pillanatát kiélvezhessük…
A folytatás pedig csak növelte ezt a kéjt, minden egyes mozdulat újabb és újabb virágot hozott az életébe, újra nővé varázsolva őt!
Az egész úgy egy órán át tarthatott, lassan, finoman, úgy, ahogy a legjobban lehet egymásra figyelni, érezni a másik minden rezdülését.
A végét a kedvenc pózomban, kutyában értük el, amikor már én is közeledtem a csúcshoz, és másodszor is éreztem rajta azt a mindent elsöprő kéjt, de itt már olyan közel voltam, hogy csak folytatni tudtam és vártam, hogy rajtam is átáramoljon ez az érzés, ahogy felnyögök és a csípőjénél fogva húzom magamra a testét, hogy minél mélyebben benne lehessek, amikor elmegyek.
Nem is emlékszem, mikor élveztem el utoljára így, hogy minden porcikámat átjárja a bizsergés, hogy minden lüktetés a teljes testem végtelen összerándulása lenne.
Utána órákig feküdtünk egymás karjaiban, és szótlanul emésztettük az együttlét perverz mámorát, hogy egy munkatárs adja ezt meg nekünk, holott nemrég még barátok voltunk…
Így kap mattot az elme, ami után mindent újra kell gondolni, és elkezdeni örülni annak, hogy igen, lehetek én az, akire vágynak, lehetek én az az egy…
