Meg is történhetne

Ez még januárban történt, már vagy 6-7 éve.
Nehéz visszaemlékezni, hogyan is történt pontosan, milyen párbeszédek hangzottak el. Timi Tatabányára járt főiskolára, távoktatásos rendszerben, én meg néha elugrottam érte. Emlékszem, egyszer felhívott, hogy még egy órája van, és várnia kell a vonatra.
Nehéz menet volt, ma már biztosan kihagynám az ilyen izgalmakat. Tankolni, autópálya matricát venni és odaérni Tatbányára 50 perc alatt, szerencsére nem volt rendőr útközben!
Nem mondom, meglepődött, hogy tényleg odamentem érte – hiszen akkor még semmi sem történt közöttünk. Elkocsikáztunk egy gyorsétteremig, jóllaktunk, aztán gondoltam tegyünk egy vargabetűt, mielőtt hazaindulunk. Lekanyarodtam Óvárosnál és irány a Turul. Közben semleges dolgokról beszélgettünk, iskoláról, cégről, barátnőjéről, akivel együtt jártak ebbe a suliba. Leparkoltunk és kimentünk a szoborhoz. Furcsa érzés egy munkásvárost látni egy ilyen panorámából, annyira mást várna az ember egy ilyen helyről látni, mintsem panelházakat. Álltunk egymás mellett, és kiélveztük azt a kevés napfényt, ami erőtlenül átszűrődött a felhőkön. Közben vadul járt az eszem, mi lenne a legjobb? Vajon mit is kell ilyenkor tenni? Hiába, az elmaradt középiskolai vad szerelmi kalandok meghozzák a gyümölcsüket, amikor áll az ember és fogalma sincs, mit kell ilyenkor tenni. Végül győzött a hideg, és visszaültünk az autóba, néztük egymást és valami elkezdett vibrálni, szinte izzott a levegő, én meg zavarban voltam, féltem, hogy most mi lesz. Nem tudom, hogyan, és miért, de egyszerre indultunk el egymás felé. Most is előttem van, ahogy az ajkunk összeért, talán még egy kis szikra is lehetett ott. Először csak úgy érintették egymást, ahogy a zsúfolt villamoson összeérnek néha a kézfejek egy-egy pillanatra, de aztán határozottá vált minden, összezártak az ajkak, éreztem a nyelvének a hegyét, ahogy incselkedik, csalogatja az enyémet. Hát, ha így, akkor legyen. Egyre vadabbul csókolóztunk, két kézzel fogtuk egymást, kapaszkodtunk, nehogy a csók ereje szétrobbantson minket. Percekig élveztük egymást! Finom, kellemes érzés volt, édes illatok, és az érintések olyan finomsága, melyek mintha évekig készültek volna erre a pillanatra, felkészülve az „ellenfél” minden jellemzőjéből.
Megnyugtató érzés áradt szét bennem, ahogy szétvált a szánk, és újra nyitott szemmel néztünk egymás szemébe. Jó volt látni, ahogy becsukta a szemét, ahogy a tenyerembe vettem az arcát és simogattam a halántékát, arcát, átkaroltam a nyakát.
Picit kinyílt a szája és egy hallhatatlan hangot hallottam, ahogy a kezem a nyakáról elindult lefelé, a melléhez. Pici melle volt, pont olyan, amilyent szeretek. A ruha nem tudta eltakarni teljesen az érzést, ahogy fogtam és finoman masszíroztam és közben újra csókolóztunk hosszan.
Talán egy órát lehettünk ott, közben teljesen besötétedett, az üres parkoló elkezdett megtelni, de csak néhányukból szálltak ki. Többnyire azt tették mint mi, szerették egymást lopva, titkon.
Mi pedig nevettünk, ahogy világítás nélkül kanyarodtunk ki az útra, nehogy zavarba hozzunk másokat, vagy inkább saját magunkat.
A hazafelé út már jóval lassabb tempóban telt, fogtuk egymás kezét és örültünk minden pillanatnak. A házuktól kicsit messzebb álltam meg, ahová a barátja nem láthat oda, és gyors de forró búcsú után kiszállt a kocsiból és elindult a ház felé. Néztem, míg eltűnik, aztán indítottam és elindultam haza, a családhoz…