Meg is történhetne

Így indulnak el a dolgok a leejtőn! Már legalábbis a köz erkölcsének értelmében.
És ugyanígy virul ki egy ember, aki eddig próbált megélni a sors által megszabott kereteken belül egészen addig, míg a szeme elé nem tárul egy más világ lehetősége, ahol megélheti a dolgokat és nem csak becsukott szemmel, álmában…
Persze fontos, hogy az ember ésszel is felérje, hogy mit tesz. Elvégre van a kötelesség, a gyerekek, a feleség, akinek már csak az a fontos, hogy meglegyen a havi fizetés ennivalóra, ruhára és igazából a gyerekekben teljesedik ki, ezzel pedig vakká válik a párjával szemben, és igénytelenné is bizonyos szempontból. Ez pedig olyan, mint az oxigén a hidrogénnek: csak egy megfelelő szikrára vár, hogy robbanjon. Pedig oly kevés dologra kellene odafigyelni, és könnyedén elejét vehetné a robbanásnak! De legtöbbször erre csak akkor jönnek rá, amikor már nyakig be vannak sértődve, hogy megcsalták őket, a szent asszonyokat, akik idáig tojtak a férjükre, mint férfira, most pedig sérelmezik, hogy mástól fogadják el ezt a figyelmet. Szívás…
De vissza a lényeghez! Ahhoz persze én túl racionális voltam, hogy mindent eldobva önfeledten futkározzak Timivel a réten, számomra fontos volt a család, a gyerekek, a biztonság folyamatos fenntartása részükre. A végén is úgy álltam fel, amikor már tarthatatlan lett a helyzet, hogy nyugodt volt a lelkiismeretem. Az ember legyen gavallér, amikor lelép. Ez nekem úgy harmincmillióm bánta…
De, ha az ember megízleli ezt a gyümölcsöt, akkor újra és újra akarni fogja. Pedig megegyeztünk, hogy egyszer kipróbáljuk egymást, és főleg nem gondolunk többet ebbe az egészbe, mint szex. Nem sikerült… Egyre többet és többet tudtunk meg egymásról és egyre mélyebb érzelmi örvénybe kerültünk.
Kívántuk az együttlétet és mindent meg is tettünk érte. Mondjuk pörgős cégnél viszonylag könnyű alibit igazolni, mert amúgy is sokat dolgozik az ember, és mellé rugalmas a munkarend. Csak figyelni kellett, hogy ésszerűnek tűnjön az egész, és a feleségnek fel sem tűnik, hogy ma is sokáig dolgozik az, aki a gyerekekkel foglalkozik, és a pénzt hozza. Más amúgy se nagyon történik…
A cégen belül könnyebben mentek a dolgok és igazából csak sejteni lehetett, hogy a kollégák éreznek valamit. Az csak évekkel később derült ki, hogy tényleg csak sejtések és pletykák voltak, amikor megdöbbentek, hogy már hivatalosan együtt vagyunk…
Jól sikerült konspirálni, figyelni a buktatókra, például a mobiltelefonra. Ki kellett zárni a váratlanul érkező üzeneteket, és főleg azt, hogy óvatlanul magára hagyott készülékben fellelhetőek legyenek a korábbi üzenetváltások.
Emellett már csak az önmérsékletre kellett odafigyelni, hogy véletlenül el ne szólja magát az ember. Hát néha igencsak a penge élén táncoltam…
Alkalmat meg mindig lehetett találni az együttlétekre. Például a szokásos vasárnapi kosárlabdázás a barátokkal, ami egy idő után átalakult autós szexcsatává a város különböző pontjain, amit szinte erre alakítottak ki. Volt néhány nagyon kellemes kis hely, mondjuk a pesti rakpart északi végénél, a Dráva utcánál… Mindig több autó állt ott, a sötétben, lekapcsolt lámpákkal, és megnyugtató érzés volt, hogy más is hasonló okok miatt érkezett, és valószínűleg ott is hiányos ruházatban élvezik a tiltott gyümölcs mámorító ízét…